kaley.blog.hu

"Minden amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság."

címnélküli

2013.01.24. 22:04 - Kaley

Címkék: személyes

Itt vagyok lassan 20 19 évesen, és még mindig nem tudom, mégis mi a francot kéne kezdenem az életemmel. Annyi mindent csinálnék, rengeteg dolog érdekel, de mégse tudom eldönteni 100%-osan, hogy mi az, amit tényleg szeretnék csinálni. Úgy érzem, bármit csinálnék, semmi nem lenne elég önmagában. Az a gond velem, hogy túl sok mindent akarok egyszerre, aztán a végén egy totális káosz lesz belőle.

Korábban említettem már a fényképezést, a fotográfiát. Nos igen, ez kellőképp érdekel, és szeretném hivatásomnak, de úgy érzem ez sem lenne elég. Márcsak azért sem, mert ebből nem lehet megélni ugyebár, másrészt meg azért, mert ez sem töltené ki teljesen az életemet. Igazából talán semmi sem…

A másik nagy gond talán az, hogy engem főként olyan dolgok érdekelnek, amelyekkel szinte egyáltalán nem tud boldogulni az ember – legalábbis Magyarországon semmiképp sem. Még külföldön is kurva nagy szerencse kell ahhoz, hogy sikeres legyen az ember a szakmájában és megkapja a kellő elismerést is érte. A siker elsődleges kulcsa a tehetség – ezt hisszük, de a mai rohanó, kapitalista világban ez édeskevés. A kulcsszó a pénz. Minden a pénz körül forog, mindent a pénz irányít, mindenhez pénz kell. Ha nincs pénzed (vagy kellő kapcsolataid) nem tudsz boldogulni.

Érdekes, kisgyermekként tökéletesen tudjuk, mik szeretnénk lenni. Orvos, énekes, ügyvéd, tanár, színész, rendőr… És amikor eljön az a pillanat, mikor ténylegesen döntened kell az életed hátralévő részéről, már nem is tudod mit is akarsz pontosan. Én is akartam sok minden lenni, nyomozótól kezdve kvantumfizikusig, de most már fogalmam sincs, mit akarok. Talán a sors iróniája ez…

Keveseknek adatik meg az, hogy biztosan tudják még ekkor is, hogy mit akarnak, mi a céljuk. Talán mert van bennük valami különleges dolog… Legyen az szenvedély, kitartás, egyszóval valami hajtóerő, ami kellően motiválja őket és ezáltal tűzön-vízen keresztül képesek kitartani az elhatározásuk mellett… Igazságszerint irigylem ezeket az embereket, mert belőlem pontosan ez a plusz hiányzik. Makacs vagyok, de nem elég kitartó. Hiába érdekel valami, egy idő után elveszik a motiváció és félbehagyom a dolgokat… Általában. És ez annak a sajnálatos dolognak is köszönhető, hogy mindent akarok, egyszerre.

Azt hittem, fasza kis év lesz ez a 2013, de most már egyre inkább úgy tűnik, hogy inkább úgy kellene jellemeznem, hogy a „nehéz döntések meghozatalának éve”…

A bejegyzés trackback címe:

http://kaley.blog.hu/api/trackback/id/tr105042105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.