kaley.blog.hu

"Minden amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság."

Az irigység két arca

2011.02.10. 21:41 - Kaley

A művészetben gyakran ábrázolják az irigységet kutya, denevér, skorpió, vagy legfőképp kígyó képében. Az irigység mindenki számára jól ismert érzés. Az emberek ezt általában negatív tulajdonságként tartják számon. Az irigység olyan érzés, amiről senki nem vesz szívesen tudomást, inkább letagadjunk, semmint beismerjük magunknak. Pedig mindannyian ismerjük, tudjuk mi ez, vagy azért, mert ez árad felénk, vagy mert épp minket mardos belülről. De miért is van ez? Egyáltalán: az irigység tényleg egyértelműen negatív tulajdonság, negatív következményei lehetnek csak?

Reinhold Würth, a Karlsruhei Egyetem egyik professzora ezt állapította meg: "Noha az emberek még soha nem éltek olyan jól, mint manapság, a modern társadalomban több az irigység, mint valaha." Gondoljunk csak bele! Manapság tényleg jól élünk, többé-kevésbé, szinte mindenünk megvan, a problémáink is, ha vannak, szerintem nagyrészt lelki eredetűek, nem pedig anyagiak. Minden csak hozzáállás kérdése, én ezt jól tudom, ahogy azt is, hogy én elég pesszimista tudok lenni bizonyos helyzetekben, mikor magam alatt vagyok. Tehát megvan szinte mindenünk, mégis irigyeljük a másikat. Miért? Mert másképp néz ki? Jól öltözködik? Vagy mi? Mintha ez számunkra elérhetetlen lenne. Legalábbis a fiatalok körében én ezt tapasztalom. Vagy a szerelem... na ez más kérdés. Nem tudom mért, de nekem erről az idézetről rögtön Rousseau "Vissza a természetbe!" mondása jut eszembe, illetve az ehhez kapcsolódó magyarázatok. Vagyis: míg az emberiség történetében meg nem jelent a magántulajdon fogalma, addig irigység sem nagyon létezhetett, sem vagyoni különbségek.

Az irigység elítélendő negatív oldala mellett azonban kutatásokkal bizonyítva felfedezték annak jó oldalát is.

Leo Mondtade pszichológiaprofesszor azonban különbséget tesz "fekete" valamint "fehér" irigység között. Úgy gondolja, hogy a "fekete" irigység puszta rosszindulat, nem több ennél, míg a "fehér" nagyobb teljesítményszint elérésére ösztönöz; ily módon az irigység a sikerhez vezető út egyik lépcsőfoka is lehet. Egyébként ez mind logikus, hisz ha valakire irigykedünk, valahol hiányoljuk azokat a dolgokat a saját életünkből is. Az első és legfontosabb dolog szerintem az, hogy tudomásul vegyük, ha az érzés jelen van az életünkben, s el kell ezt fogadnunk. Mind emberek vagyunk, egyenrangúak, és tökéletlenek. Ha ez megvan, akkor el kell felejtenünk a rosszindulatot. Ez rengeteg energiánkat fel tudja őrölni. Mármint ha folyton azon vagyunk, hogy ártsunk valakinek. Ehelyett inkább koncentráljunk arra, hogy hogyan tudnánk mi magunk elérni a céljainkat, teljesíteni azt a bizonyos szintet. Gondoljuk végig, mit is irigylünk a másikban! Ez nem egyszerű feladat, de a végére általában kiderül, hogy vakon beleláttunk esetleg valakibe dolgokat, amik ott sincsenek, vagy épp nem is vágyunk rá igazából, csak egyszerűen jobban megy az ő sorsa a miénknél. Aztán vegyük figyelembe azt, hogy miként érhette ő ezt el, milyen árat fizethetett mindezért? Lehet mindjárt nem is fogjuk annyira irigyelni! Fogadjuk ezt el, aztán jöhet a következő lépés. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy akkor mit is akarunk elérni, s koncentráljunk arra. Képesek vagyunk rá. Nem a körülmények a legnagyobb ellenségeink sokszor, hanem mi magunk.

"A szánalmat ajándékba kapjuk, az irigységért meg kell dolgozni." 

A bejegyzés trackback címe:

https://kaley.blog.hu/api/trackback/id/tr944693811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.