kaley.blog.hu

"Minden amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság."

Majd a pszichomókus megmondja

2011.10.26. 17:51 - Kaley

Címkék: bipoláris

A tegnapi nap óta úgy érzem, más megvilágításba került az életem. Évek óta folyamatos hangulatingadozások tarkítják az életemet. Jóideje gyanakodtam valamilyen személyiségzavarra vagy hangulatzavarra pl. bipoláris zavar (másnéven mániás depresszió), és úgy tűnik, ez beigazolódni látszódik. Most eljött az ideje annak, hogy megosszam veletek a tapasztalataimat, és egy kis szeletet a magánéletemből.

Általában társadalmi problémákat és egyéb - számomra - érdekes dolgokról írtam ezen a blogon, néha-néha írtam egy-két helyzetjelentést. Miért is választottam most ezt a témát? Mert számomra aktuális. Nos, a bipoláris zavarról tudni kell, hogy aki ebben él, szélsőséges hangulatváltozásokon megy keresztül. Mániás és depressziós időszakok váltják egymást. Nekem az utóbbiból van több. A mániás szakasz nálam általában rövidebb ideig tart. Volt, hogy szinte eufórikus örömöt éreztem, és csak így hirtelen a semmitől váltott egyet a hangulatom.   
 
Anyám meglátása szerint 13 éves korom óta vannak velem "problémák", legalábbis anno az egyik pszichiáternek, akihez régen jártam, ezt mondta. Furcsa, mert 13 éves korom óta vannak normálisabb emlékeim csak, az azt megelőző korszakomból nagyon kevés emlékem van. Ezt talán tudom arra fogni, hogy nem volt egyszerű és szép gyerekkorom. Anyagilag nem szenvedtem hiányt semmiben sem, lelkileg volt megterhelő mindenki számára a múlt. Ennek már több, mint 10 éve. Szerintem az akkor történt események hatására a rosszakkal együtt elfelejtettem a legtöbb jót is. Nem akarom kiposztolni a fél életemet, ezért nem is részletezem az okokat, csak leírtam, nehogy valaki téves következtetéseket vonjon le amiatt, hogy én most állítok valamit, amit eddig esetleg nem nagyon hangoztattam.

Ami a tapasztalataimat illeti... Visszaolvastam pár régi bejegyzésemet, és látszódik az ingadozás ezeken is. Na meg nem először blogolok, és mindig abbahagytam egy időre, aztán megint írtam, míg végül végleg feladtam. Évek óta van ez a hangulatzavar nálam. Ezt nem tudom irányítani. Az a baj, hogy ennek az egész mizériának nincs konkrét oka. Sem az áradó jókedvnek, sem pedig a depinek. Egyszerűen csak van.

Amikor szárnyalok, az nagyon jó. Olyankor úgy érzem, bármire képes vagyok, okos vagyok, szépnek látom magam, többet eszek, és 24 óra nem elég semmire. Ilyenkor a napok nem is 24 órából állnak. Legalább 20-24 órát ébren töltök, és 2-14 órát alszok, de van, hogy az ébren töltött idő akár két nap, vagy még több. Ezekben az időszakokban sokat rajzolok, olvasok, mindig csinálok valamit. Euforikus a hangulatom, meg ilyenek. Van, hogy úgy érzem, senki nem olyan gyors mint én (ez gyakran együtt jár az ingerlékenységgel), én mindent jobban tudok, rengeteget beszélek, és bármit meg tudok csinálni. Lelkesen belekezdek egy csomó dologba, de mikor alábbhagy a lelkesedésem, akkor minden félbeszakad.

Aztán vannak ilyen átmeneti időszakok, amikor viszonylag nyugodt vagyok, elmélkedek, satöbbi. Csak úgy vagyok, és ez még kellemes érzés is viszonylag.

Ezután kezdek csúszni lefelé. Egyre szarabb a hangulatom és a közérzetem is ilyenkor, és bárhogy szeretnék, nem tudok kievickélni belőle, csak még mélyebbre csúszok. Abbahagyok mindent, amibe belekezdtem. Jönnek a dühkitörések, a sírógörcsök, hiperérzékeny vagyok. Olyan is előfordult már, hogy szinte egész nap aludtam, csak enni keltem fel kétszer, mert egyszerűen nem volt más ok, amiért érdemes lett volna ébren maradnom. Nincs kedvem semmihez, álmos és fáradt vagyok egész nap. Félek az emberektől, ki se merek menni a szobámból, szorongok. Ha mégis kimegyek, megmarad a szorongás, csak a földet nézem, nem merek ránézni senkire, alig merek megszólalni, izzad a tenyerem, remegnek a kezeim vagy a lábam, és előjönnek a diszkomfort érzések is... Fejfájás, hányinger, szédülés. Csak szenvedek, és bármit megtennék, csakhogy vége legyen. Amit nagyon muszáj, irdatlan nagy erőfeszítésbe kerül megcsinálnom. A lustaságom amúgy is határtalan :D

Amit már az egyik régi pszichológusom is sikeresen megállapított, az az a tény, hogy a kevés önbizalmamból fakadóan döntésképtelen vagyok.

Idén nyáron voltak nagyon durvák ezek a hangulatváltozások, és már önmagamat alig tudtam elviselni. Dührohamok: egyik percben még tök normális voltam, aztán meg ha valaki hozzám szólt, egyből elkezdtem kiabálni. (Egy idő után már hangom is alig volt :D) Épp ezért próbáltam nem sok időt tölteni itthon, vagy inkább egyedül voltam. Ha viszont épp "normális" és jókedvű voltam, akkor csökkent az alvásigényem, sokszor hajnalig fenn voltam, nem tudtam aludni. Ismerkedhetnékem volt, beszélgetőtársra vágytam, jobban éreztem magam társaságban is. 

És hogy mi van most? Miért írtam le mindezt? Ez csupán töredéke annak, amiket megélek, megéltem. Nem igazán lehet ezt szavakba önteni. Na de gondolom kíváncsiak vagytok, hogy derült ez ki. Az utóbbi időben főleg elkezdett idegesíteni, hogy folyton fáj a fejem. Elmentem hát a háziorvoshoz, aki ugye írt fel gyógyszert, megfázásra gyanakodva anyámmal együtt. De a fájdalomcsillapító csak nem hatott, hát visszamentem. Erre elküldött vérvételre, a laboreredménnyel meg elküldött az ideggyógyászatra. Onnan továbbirányítottak a pszichiátriára, hogy találja ki a pszichiáter, mi bajom van. (Meg ugye látták az előző orvosi papírokat is.) Tegnap el is mentem, kétoldalas leletet kaptam ki, a pszichiáter meg elküldött egy pszichológushoz beszélgetésre. Gondolom, ebből akarja megállapítani a pontos diagnózist, de leletre ez került: "Egyéb bipoláris affektív zavar". Szóval a sejtésem beigazolódott. Mindig is tudtam, hogy valami nincs rendjén a hangulatingadozásaimmal.

Emiatt az egész miatt írtam az első mondatot: más megvilágításba került az életem. Igaz, hogy eddig is sejtettem valami ilyesmit, de teljesen más dolog viszont látni ezt egy orvosi papíron. Az ember könnyen diagnosztizálja magát bizonyos betegségekkel, s bipoláris zavarral manapság állítólag egyre többen. Különböző hírességek is vallanak erről, meg a BBC-nek és az MTV-nek is van ezzel kapcsolatos műsora. Amit megdöbbentőnek tartok, hogy egyesek azt hiszik, hogy csak mert egy-két híresség bipoláris, akkor ők is azok lehetnek, mert hát "olyanok akarnak lenni". Ez hatalmas nagy butaság. Az ilyen dolgokat nem lehet beképzelni, bemagyarázni. Mellesleg aki mégis ragaszkodik ehhez, az ne higgye, hogy habos torta lesz az élete. (Pszichiátriai vizsgálatok, stb.) [A cikk]

Bipolárisnak lenni nem könnyű, és más személyiségzavart, viselkedészavart sem könnyű elviselni. Aki nem éli ezt át, az úgysem fogja megérteni. Sokszor úgy érzem, ez valami átok. Egy percig se higgye senki, hogy jó dolog. Nem az. 

Egyébként épp tegnap találtam egy blogot, melyet egy bipoláris zavarral küzdő lány ír, és őszintén szólva, annak ellenére, hogy szinte csak a mindennapjait írja le, tetszik az egész. Nem unalmas "ettem-ittam-szartam" dolgokkal van tele a blogja. Volt egy bejegyzése, ami nagyon megfogott. Furcsa kérdések merültek fel benne, és nekem ez azért volt meglepő, mert ugyanezek a kérdések bennem is megvannak, megvoltak már nagyon régóta. 

A Wikipedián egyébként olvashattok erről az egészről bővebben. [Link]
De hogy pontosan mi a helyzet velem, azt majd a pszichomókus megmondja.

A bejegyzés trackback címe:

https://kaley.blog.hu/api/trackback/id/tr704693973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.