kaley.blog.hu

"Minden amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság."

Az utolsó szabad művészet

2011.11.29. 19:42 - Kaley

Az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Időnk nagy részét a számítógép és a TV tölti ki, és azt állítjuk, nincs időnk olvasni. Na persze! Ahogy tanulni se, kirándulni, vagy bármi más értelmes dolgot csinálni. Nincs olyan, hogy nincs rá időnk. (Vagy ha van, az is nagyon kevés kivétel.) Főleg a fiatalság. Időnk annyi van, mint a tenger. Csak suliba járunk, ha járunk, amit ott követelnek, az alapműveltség. Szerintem az alapműveltséghez az is hozzájár, hogy olvassunk. Regényeket. Igen, regényeket! Tök mindegy, milyen regény. Egy Harry Potternek vagy egy Alkonyatnak is lehet nevelő hatása. Aki meg azt mondja rá, hogy hülyeség, írjon jobbat. Az nem látja a fától az erdőt. Vagy ott van számtalan magyar mű. Mégha régi is, mégha a nyelvezete is másabb, akkor is lehet jó egy sztori. Pl. nekem Az aranyember nagyon tetszett, kötelező olvasmány, pedig a diákok általában gyűlölik a kötelezőket. Vagy Katona József Bánk Bánja...  Vagy vegyünk valami klasszikus példát, ott van Shakespeare Rómeó és Júliája. Mindezen példák kevesek, pár ismertebb művet akartam példának hozni. Nem lehet, hogy minden tetszedjen mindenkinek. De a lényeg az, hogyha szeretünk olvasni, és jó sokat olvasunk, művelődünk. Fejlődik a szókincsünk, és talán mi magunk is kedvet kaphatunk az íráshoz. 

Van egy titkos álmom amit évek óta hordozok magamban. Író szeretnék lenni. Legalább egy történetemet szeretném könyv formájában látni a boltok polcain. Rengeteg ötletem volt, de igazából két olyan történet volt, amihez ragaszkodtam/ragaszkodom mégha csak a gondolat szintjén is. Akkoriban, mikor az elsőt elkezdtem írni, rengeteget segített. Kiírtam magamból rengeteg dolgot, álmokat, amilyennek elképzeltem az életem, és kicsit hasonlít is a sztori az eddig átélt dolgaimra. Egy saját külön kis világot teremthettem magamnak, ahová bármikor elbújhattam, ha úgy volt kedvem. Aztán egyre lustább lettem, elment a kedvem tőle, és nem fejeztem be. Ez a legnagyobb gondom nekem is. Nem az időhiány, hanem a lustaság. Ha ez nem állna az utamba, már rég nem itt tartanék.

Az író is ember, az írás is művészet. Ez nincs gúsba kötve, mint a többi iparág, a regényeket nem skatulyázzák korhatárok közé, itt még szabadon szárnyalhat a képzelet. Szabadon alkothatsz! 

De mitől lesz valaki jó író? Mitől lesz egy könyv jó könyv? Sokan azt hiszik, írni bárki tud. Mint pl. a fotózás. Van egy géped, csinálsz pár képet, és ennyi. Nem! Ez művészet! Ehhez is kell tudás, műveltség. Az író sikere az, hogyha olyan könyvet ír, ami érdekli az olvasókat, ha szeretik a műveit. Az eladott példányszám nem az írón múlik, hanem a kiadón. Az írást nem lehet tanítani sem sajnos. Hisz ahány ember, annyiféle gondolat, annyiféle eszmerendszer. Ahány ember, ahány író, annyiféleképpen írunk. 

Az írást nem lehet korlátok közé szorítani. Minden mást igen, de ezt nem. Ez az utolsó szabad művészet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kaley.blog.hu/api/trackback/id/tr794694107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.